Sajtóhírek

Így védjük a gyalogosokat „Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató programsorozatában ezúttal a gyalogosok biztonságát vesszük górcső alá, sok információval és jó tanáccsal. Gyalogosbalesetek számokban 2020-ban a koronavírus járvány hatására – az üzemanyag fogyasztást és a VÉDA rendszer statisztikáit figyelembe véve – a közúti forgalom mindössze 5-6%-os csökkenése mellett a halálos balesetek száma 20%-kal, a közúti balesetben elhunytak száma 25%-kal csökkent, illetve összességében 4.000-rel kevesebben sérültek meg, mint a megelőző évben. Ha csak a gyalogos gázolások adatait nézzük, látható, hogy a 2019-es 2.448 ilyen jellegű balesettel szemben tavaly „csak” 1.773 fő szenvedett valamilyen
Év Magyar Autója 2021 Sikeres volt az Év Magyar Autója díjak második éve is, az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett versenyre 22 márka 48 jelölést adott le, két modellt két díjra is neveztek. Most először mindhárom hazai autógyártó nevezett autót az Év Magyar Autója 2021 díjra. A Magyar Év Autója 2021 díjra 29 modellt neveztek, az Év Zöldautója 2021 díjra pedig 16 modellt. Idén 12 autó kapott díjat. A szakmai zsűri megnevezte az Év Autós Marketing/PR-szakembere 2021 díj nyertesét és idén is öt autóipari beszállító cég kapta meg az Év Beszállítója 2021 díjat. Az eredményeket és a

Idén márciusban immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az AMTS Automobil & Tuning Show keretein belül a hazai járműgyártás múltját, jelenét, jövőjét és világraszóló mivoltát felidéző tematikus kiállítás „Magyarok a Világ Járműgyártásában” címmel. Az AMTS március 20. és 22. között kerül megrendezésre. Ahogy minden alkalommal, ilyenkor egy hétvégére a járművek – elsősorban autók, mellettük pedig hajók és repülők veszik át a főszerepet a Hungexpón. A rendezvény megnyitója már-már hagyományosan egy látványos élő show-val kezdődik a rendezvény első napján,március 20-án, pénteken, 13 órakor a Hungexpo „G” pavilonjában. Érdemes korán érkezni, hiszen a megnyitó egyedülálló lehetőséget biztosít az autóipar iránt érdeklődők számára, hogy

„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” szlogennel hirdette meg év elején az idei közlekedésbiztonsági szemléletformáló programját az Autós Nagykoalíció. Minden évszaknak és időszaknak megvannak a közlekedési sajátosságai. Ahogy elérkezik az iskolakezdés ideje, a város forgalma felélénkül, a reggeli és délutáni csúcsforgalomban újra megjelennek a gyermekek, fiatalok. Röviden összefoglaljuk, mire kell ilyenkor odafigyelnünk iskolásként, szülőként, illetve autósként. Iskolásként A hónapokig tomboló felhőtlen szabadság után újra beköszöntenek a dolgos hétköznapok. Előkerül az iskolatáska, megint jön a feszes napirend. Közlekedésbiztonsági szempontól ilyenkor a legizgalmasabb kérdés az iskolába való eljutás, és az onnan hazautazás. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de jó, ha

39 autót neveztek a hazai járműgyártók- és importőrök Sikeresen indul az Év Magyar Autója verseny első éve, az Autós Nagykoalíció és a Járműipar.hu szerkesztősége által szervezett díjakra a hazai járműgyártók többsége, a magyarországi autóimportőrök több mint fele benevezte valamelyik 2020-ban fontos autóját. A legtöbb modellt a Porsche Hungaria, az Opel Magyarország és a Magyar Suzuki jelölte. A nevezések lezárását követően megkezdte a munkát az öttagú zsűri, amelynek az a feladata, hogy szakmai szempontok alapján eldöntse, melyik legyen az Év Magyar Autója, az Év Zöldautója és Magyarország Autója 2020-ban. Év Magyar Autója 2020 A díjra a Suzuki két esztergomi modelljét, a

A száraz és nehezen emészthető közlekedési szabályrendszer sulykolása helyett életszerű, érzelmekre ható, közérthető közlekedésbiztonsági szemléletformáló programot hirdetett szeptember végén az Autós Nagykoalíció. Knezsik István, a szervezet elnöke szerint a felnőttként feladatunk és felelősségünk, hogy jó példát mutassunk, és az életkoruknak és a közlekedési módnak megfelelően megtanítsuk a közlekedés alapvető szabályait a gyermekeinknek, hogy ennek révén a közlekedés közös nyelvét alkalmazva, együttműködően, felelősséggel, balesetmentesen érhessük el úticélunkat nap mint nap. A közlekedés, a helyváltoztatási igény mindennapi életünk elengedhetetlen része. Munkanapokon a gyermekek óvodába, iskolába, a felnőttek dolgozni járnak, a kismama orvosi vizsgálatokra, az ifjú anyuka védőnőhöz igyekszik a babával, a nagymamák

Újszerű, az ésszerű érvek helyett az érzelmi húrokat megpendítő baleset-megelőzési programot hirdet az Autós Nagykoalíció. Ugye, hogy nem száguldoznál szűk városi utcákban, ha tudnád, hogy a gyermeked bármelyik pillanatban leléphet eléd a járdára? Ugye, hogy nem előznél beláthatatlan kanyarban, ha tudnád, hogy a szerelmed jön veled szembe? Ugye, hogy lassítanál a zebra előtt, ha a barátaid szeretnének átkelni az úton? Közlekedj úgy, mintha a körülötted sétálók, biciklizők, motorozók és autózók a saját szeretteid, családtagjaid, barátaid, ismerőseid lennének! Viselkedj úgy, mint ahogy velük viselkednél! Legyél előzékeny, körültekintő, figyelmes és gondoskodó – akárcsak otthon a családtagjaiddal, a szerelmeddel, a baráti körben a

Az AutoMobil és Tuning Show és az Autós Nagykoalíció által hatodik alkalommal bemutatott Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás látogatószáma 2018. évben 54 000 látogató volt, amely 18% emelkedés az előző évhez képest. Köszönjük mindazoknak, akik segítették a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás létrejöttét. A csatoltan érhető el az AutoMobil és Tuning Show kiállításról készült rövid beszámoló és statisztika. Találkozzunk 2019-ben is! Üdvözlettel: Knezsik István elnök Autós Nagykoalíció ank@autosnagykoalicio.hu

Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre 2018. március 23-25. között a múltat, jelent és jövőt megidéző „Magyarok a világ járműgyártásában” elnevezésű tematikus kiállítás. Az ország legnagyobb autós szezonnyitó rendezvényén ezúttal nemcsak a közúti járművek lesznek terítéken, hanem a vízi- és légiközlekedés számára alkotott találmányok és járműcsodák is teret kapnak. Az előkészületekről az ötletgazda, Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke és az AutoMobil & Tuning Show fő támogatója az alábbiakat nyilatkozta: „Az esemény fő célja a járműipar világát szerethetővé tenni a pályaválasztás előtt álló fiatalok és szüleik számára, valamint bemutatni az autóiparhoz kapcsolódó képzések nyújtotta perspektívákat. Az 2018-as AMTS tematikus kiállítására meghívott

2014. március 21-23 között került sor a Budapesti Vásárközpontban az Autó Motor és Tuning Show keretében az Autós Nagykoalíció gondozásában és támogatásával a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállításra, ahol a múlt, és a jelen nagyjai mellett a jövő tehetségeivel is találkozhattak a látogatók. A kiállítás a D pavilonban került megrendezésre és 2014. március 21-én 13:30-kor egy interaktív prezentáció keretében mutatta be az Autós Nagykoalíció elnöke, a kiállítás megálmodója a kiállítás jelentőségét és a kiállításon személyesen is megjelenő vendégeket, akik a ma élő, és a világ autógyártásában jelentős szerepet játszó magyar mérnököket, fejlesztőket, tervezőket képviselték ezen az eseményen. A videó megtekintésével